„Ákos, azt azért irigylem tőled, hogy egy éve nem dolgozol” – súgta oda nekem egy tegnapi rendezvényen Balázs. A kijelentésén annyira meglepődtem, hogy majdnem kiesett a kezemből a pohár. Balázst három éve ismerem, többször találkoztunk, de ilyen őszinte véleményt sohasem fogalmazott meg.

A véleménye azért is meghökkentő, mert valójában semmi sem gátolja meg őt, hogy a napi mókuskerékből kilépjen. Jó vezetői és vállalkozói készségei vannak, többedmagával visz egy céget ügyvezetőként. Tavaly bőven 1 milliárd forint feletti adózott eredmény felét kivették a tulajdonosok. Tehát nem kenyérre kell már.

Visszakérdeztem, hogy mégis mi tartja benn a cégben, miért nem adja át a stafétát a többi ügyvezetőnek. Egyrészt a megszokás, másrészt a fontosság érzése, hogy a közel 100 fős cégben és az ügyfelek hallgatnak rá. Harmadrészt az, hogy nem tudja, mihez kezdene, hogy foglalná el magát a mindennapokban.

Az érzés ismerős, az utóbbi egy évben egy-egy időszakban én is átéltem ezeket. Kikerültem egy szervezetből és hónapokig tartott, mire rájöttem, hogy ki is vagyok valójában és mit szeretek csinálni. Mi az ami feltölt, mi az amit élvezek, ami másoknak értéket teremt. És mi az, amit nem szeretnék csinálni. Vagy csinálok ha kell, de inkább csak szeretnék rajta túlesni.

Ebben voltak nagyon intenzív, pörgős, lendületes napok és voltak, amikor csak órákig merengtem azon, hogy merre tovább. És ami igazán megdöbbentő, hogy sokszor ezek kívülről nem látszanak. Mindenki egy kicsit a saját szemüvegén keresztül nézi a világot. Balázs szemüvegén keresztül az látszott, hogy élek mint Marci hevesen. Nem volt állásom, de ennek ellenére vagy talán épp ezért tudtam boldog lenni, örülni dolgoknak, megmaradt a pozitív szemléletem.

Mindegy, hogy mi történik körülöttem, mert megtalálom a helyem, rendezem a problémáim. Ha nem megy, akkor projektként tekintek rá, szétszedem elemeire és úgy lépek tovább. Egyszer egy vezetői tréningen Viktor mesélte, hogy amikor egy új, ismeretlen típusú feladattal találkoznak az emberek, megrémülnek. Mint az oroszlántól. Az oroszlán ijesztő, de ha csak a lábára, a fejére koncentrálsz, mindjárt nem lesz is lesz olyan rémisztő.

Ez jutott eszembe Balázs kapcsán is. Egyik napról a másikra feladni egy cég vezetését ijesztőnek tűnik. De ha szétszedi elemekre (hogyan biztosítható a kontroll, hogyan részesül továbbra is javadalmazásban), akkor már könnyebb azokra az elemekre koncentrálni, hogy a felszabaduló idejével mihez kezd. A gyerekeivel tölti? A feleségével? A barátaival? A kollégáival? Egyelőre nem tudja. De abban biztos vagyok, hogy benne valamit elindítottam. Mint ahogy már két másik barátom is újraértékelte az életét az én példámból kiindulva. 🤩