„A cikk a szerző saját véleményét tükrözi és nem feltétlenül egyezik meg munkáltatójának álláspontjával.”

Számos cikkben, kommentárban, podcastban bukkant fel az utóbbi években ez a mondat. Sokáig csak szakértőktől, elemzőktől láttam, az utóbbi hónapokban már közép- és felsővezetők részéről is láttam ezzel a kiegészítéssel ellátott értekezéseket.

Látszólag ezzel nincs baj, jogilag megalapozott, külföldön is ezt a formulát használják a munkáltatóétól eltérő vélemények megjelenítésére. Pénzügyi elemzői szempontból ezzel nincs baj, hiszen elemzőként rendszeresen szembesültem azzal, hogy egy részvényről, az EUR/HUF-árfolyamról, egy kötvény hozamáról kialakított előrejelzéssel nem mindenki értett egyet. Ez érthető, maga a tőzsde, a pénzpiacok is azért működnek, mert az eladók és a vevők eltérő jövőképpel rendelkeznek.

Ennek áthidalására találták ki külföldön és használtuk mi is sokszor az elemzői forgatókönyveket (’house view’), amik az origót jelentették. Ez volt a naprakész és rendszeresen frissített jövőkép. Ezzel az üzletkötőknek, privát bankároknak tisztában kellett lennie és a befektetési tanácsadás keretben térhettek el tőle. Ha pl. nem forinterősödést, hanem -gyengülést vártak, akkor ezt a véleményt képviselhették az ügyfelek felé. Természetesen a ’house view’ megemlítésével együtt.

A problémát azonban az jelenti, amikor nem pénz- és tőkepiaci előrejelzések, árfolyamok, kamatkilátások, hanem stratégiai, demográfiai, geopolitikai, politikai témák képezik egy cikk, egy kommentár alapját. A klasszikus szabály szerint a hír szent, a vélemény szabad. Van ennek mégis egy olyan vetülete, ami szakmai és kommunikációs szempontból is izgalmas.

Képzeljük el Áront, aki egy cég felsővezetője. Ír egy cikket pl. külföldi munkavállalók alkalmazásával kapcsolatban, amelynek üzenete ellentétben áll a munkáltatója korábbi álláspontjával. Mondhatjuk azt, hogy 9-17 óra között Áronnak a munkáltató érdekeit kell képviselnie, de 17 óra után már nincs ilyen kötelezettsége? Ott már írhat akármit? Nehéz elképzelni.

Egy felsővezető, de még egy középvezető vagy alkalmazott esetében is szakmailag megkérdőjelezhető a történet. Az ügyfelek szempontjából pedig még inkább az, mert a szervezetet képviselő személyt sokszor a szervezettel azonosítják. És akkor most kinek higgyenek?

Nyilván ez egy szélsőséges példa, de érthetővé teszi a dilemmámat. Nem célom senkitől sem elvenni a tollat, sokat lehet tanulni a miénkkel ellentétes véleményekből, gondolatokból. Kommunikációs szempontból azonban visszaüthet, az ügyfeleket megzavarhatja, ha egy szervezet egy témában nem konzisztensen kommunikál.

Mi lehet a megoldás? Hogyan lehet áthidalni? A megoldás annak vizsgálata, hogy egy adott megszólalás kinek az érdekét szolgálja. A szervezetét? Vagy csak a megszólalóét? Ezt érdemes tisztába tenni és ez megadja a választ a stratégiára. Mert az okos emberek tapasztalataim szerint szeretnek sokat beszélni és írni.