Kékszalag? Soha többet!

Idén már hatodik alkalommal vágtam neki a Kékszalagnak és hatodik alkalommal sikerült megkerülni a Balatont. És hatodik alkalommal éreztem azt Füreden, a célbaérésnél, hogy soha többet nem jövök Kékszalagra. Elegem lett.

A legelső Kékszalagomon 54 óra alatt értünk körbe még 2021-ben. Mire beértünk Füredre, már lebontották a díszítést, szerelték szét a kivetítőket, senki nem érdekelt, hogy nem adtuk fel és széllel vitorlázva megtettük a távot. A következő években mindig más csapattal és hajóval mentem körbe a Kékszalagon. Így volt lehetőségem számos emberrel megismerkedni és a különböző hajókat tesztelni. Az 54 órás időt egy Balaton 25-tel abszolváltuk, utána egy 8mOD-dal, egy Elliott 770-nel, egy Melges 24-gyel és most már kétszer egy Beneteau First 36-tal vettem részt a Kékszalagon.

Idén 37 óra 24 perc alatt értünk körbe, ami lényegesen több, mint a tavalyi 12 órás időnk. Igaz, akkor végig viharos szél fújt, ezért nagykabátban, hosszú nadrágban, sapkában ültük végig a versenyt. A hullámok miatt vizesen, néha fázva. Idén a másik végletet is megismertük. Bár a meteorológiai előrejelzés szerint nagyon kis szeles versenynek ígérkezett az idei Kékszalag, egy-egy területen azért voltak nagyobb szélcsíkok, amivel haladni tudtunk.

Már sok volt az éjszakai pocsolyából

Számomra az idei verseny mélypontja a verseny első napján, csütörtök este 10 óra körül volt. Akkor már 16 órája voltam talpon és 13 órája voltunk versenyben. Ketten dolgoztunk az egyik kapitánnyal, a többiek aludtak, hogy legyen erejük pénteken is vinni a hajót. Már kb. másfél órája álltunk egy helyben, egy-egy fuvallat ugyan odébb lökte a hajót, de alig haladtunk. A nap már nem sütött, de így is tikkasztó volt a hőség.

Elindult azt árvaszúnyogok inváziója. Néhány perc alatt több száz szúnyog lepte el a hajót, folyamatosan az arcomnak vagy a hátamnak ütköztek. Aztán a hajó különböző részeire telepedtek, az ürülékük pedig a hajón landolt. Vagy a vitorlákon. Vagy a fejünkön és a ruhánkon. 1mm átmérőjű kékes foltok lettek a trikómon. Felvettem a kabátom, de úgy meg azonnal megsültem.

Már nagyon közel voltam ahhoz, hogy fejben feladjam a versenyzést. Erre megszólal a versenyrendezőség a rádióból 22.25 körül, hogy a következő 10 percben nem lehet jelezni a versenyirodának, mert befutó következik. Az RSM katamaránja végül 22:27-kor futott be a célba. Nyilván járt a gratuláció nekik, de én ott a hajón ülve pokolba kívántam őket. És a rendezőket, hogy egy másodpercig nem gondolnak arra a több száz hajóra, ami még a vízen kínlódik. És amúgy is, minek jöttem el megint erre a szutyok versenyre.

A Kékszalag egyre kevesebb hajóról szól

A katamaránok előtt le a kalappal, évente több tíz millió forintot ölnek bele a tulajdonosok a fejlesztésekbe, újításokba, hogy minél többféle szélben legyenek a leggyorsabbak. Csak közben évről évre azt látom, hogy a Kékszalag egyre kevésbé szól a többi hajóról. Idén 12 katamarán indult a 446 „többi” hajó mellett. Meg lehet nézni, hogy a híradások, a cikkek milyen arányban tükrözik ezt a részvételi arányt. Hány cikk szól a B25-ökről, Dolphinokról, Reginákról, Flaar-okról vagy éppen a cirkálókról.

Pedig a „többi” hajón is sokat kell dolgozni a dobogóért, sőt, egyáltalán a célba jutásért. Egy átlagos vitorláshajón 3-4 ember van: egy kormányos, aki irányítja a hajót, 1-2 ember, aki a vitorlák megfelelő beállításáért felel. 1-2 ember megosztva a vitorlák fel- és leszereléséért, elpakolásáért, illetve maga a hajó beállításaiért. Van persze olyan hajó, amit olyan jól megterveztek, hogy ideális esetben 1 ember viszi magabiztosan. De olyan is van, ahol 9-10 vagy több ember szükséges ahhoz, hogy egyáltalán versenyezni tudjon a hajó.

A vitorlázás csapatsport – annak minden előnyével és hátrányával együtt

A kormányosok felelőssége a legnagyobb, hiszen a kormánylapáttal ők irányítják a hajót. Párszor kormányoztam már, ami szerintem rettenetesen fárasztó. Figyelni kell a szelet, a vizet, a többi hajót, a saját hajót, a legénységet és a vitorlákat. A legjobb kormányosok nem is foglalkoznak olyankor mással, még telefont is némára állítják, nehogy hibázzanak.

A csapattagok szintén dolgoznak, de ennek mértéke és ritmusa eltérő. Én pl. szeretek a hajó elején lenni, ahonnan figyelni kell az előttünk, mellettünk lévő hajókat. Illetve a feladatom, hogy a vitorlacseréket megoldjam vagy abban segítsek. Például másfajta vitorlával hajózunk, ha a szél szemből vagy enyhén oldalról fúj és másmilyet érdemes használni, amikor pl. a hátam mögül fúj a szél a menetirányhoz képest.

Ez tipikusan olyan munka, hogy percekig, akár fél óráig is tétlen vagyok, ha viszont cselekedni kell, akkor 10-15 másodperc alatt kell végrehajtani egy feladatot (pl. vitorla felhúzása vagy a leengedése és elcsomagolása). Ha lassú vagyok vagy hibázok akkor a hajó lelassul, hátrébb kerülünk a mezőnyben és azt a hátrányt le kell dolgozni.

Aki a vitorlák beállításáért felel, annak folyamatosan figyelni kell a vitorla alakját, mozgását, a vitorlára rakott széljelzők, kötelek állását. És ha változik a szél, ha irányt vált a hajó, akkor utána kell állítani a vitorlákat. Ebben a pozícióban az ember szeme folyamatosan jár a víz, a hajó, a vitorla között, közben fél füllel a kormányosra figyel, hogy készül-e valamilyen irányváltoztatásra. Van lehetőség kvaterkázni, telefont nyomkodni, de ha nincs jól beállítva a vitorla, akkor nem elég gyors a hajó és ez könnyen kerülhet a dobogóba is egy rövidebb versenyen.

Bár izgalmasan hangzik, amikor nincs szél és a hajó egyhelyben áll (lavórban), de egy meleg nyári napon épp ezek a legfájdalmasabb percek. Egyrészt nem fúj a szél, ilyenkor néhány perc alatt kialakul egy szauna a hajókon, hiába kapnak alapvetően fehér színt. Másrészt ilyenkor tehetetlennek érzem magam, mert ha onnan elmotorozunk, akkor lényegében vége a versenynek.

Ilyenkor kezdené az ember nyomkodni a telefont, nyitna egy sört, de épp ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy a legénység keresse a szelet a hajó körül, hogy meginduljon a hajó. Szóval teljes patthelyzet. Amit lehet látni fotókon, filmekben, videókan, hogy mindenki pezsgőzik vagy fröccsözik a fedélzeten, az nem a versenyzésről szól. Igaz, a Kékszalagon is vannak ilyen hajók, de ők nem végeznek dobogón.

Nekem nincs hajóm, sőt kishajós tapasztalatom sincs. Gyerekkoromban nem vitorláztam, de epekedve néztem gyerekként Siófokon, hogy száguldanak és milyen kecsesek a vitorlások. Imádtam nézni, ahogy a kikötőből kiosontak a hajók, a fedélzeten a csapattal, az egész olyan kecses látványt nyújtott. Aztán kiértek a vízre, felhúzták a vitorlákat és repültek a szélben.

Ez a látvány továbbra is lenyűgöz, de nagyon hamar rájöttem, hogy egy sima vitorlázás kevésbé izgalmas számomra. Szeretem a megmérettetést, a versengést, ezért sem járok passzióból vitorlázni (mondjuk nincs hajóm, tehát nyilván másokhoz vagyok kötve emiatt is). A versenyek kapcsán két alapvető típus van. Az egyiket túraversenynek hívják, a másikat pályaversenynek.

Túraverseny esetén a rendezők előre megmondják, hogy milyen útvonalat kell bejárni a hajóval. Pl. sok verseny zajlik a Balatonfüred-Siófok-Tihany-Balatonfüred útvonalon, ideális esetben ez 2-3 óra, de lehet, hogy elhúzódik szél hiányában és akkor 6-7 óra is lehet ennek az ideje. A lényeg, hogy előre megmondják, hogy A-ból B-be, majd B-ből C-be kell eljutni a lehető leggyorsabban.

Pályaverseny esetében eggyel kevesebb támpont van. Ott ugyanis a versenypályát a szélfújás iránya alapján alakítják ki. A pályaverseny általában négy szakaszból áll. Az első szakaszon a szél felé kell vitorlázni, a második szakaszon hátulról fúj a szél. Utána mindkettő még egyszer és így jön ki a négy szakasz. Jól hangzik, de vannak buktatói.

Például lehet, hogy nem pont a szél irányában helyezik ki a pályát, hanem pár fokkal odébb, azaz valamelyik oldalon versenyzők kapnak előnyt. Vagy futam közben elfordul a szél. Kis fordulás nem baj, de rendszeresen megtörténik a Balatonon, hogy a második szakaszon, ahol elvileg hátulról fúj a szél, elfordul a szél és valójában ismét szembe fúj. Ilyenkor a futamot érvénytelenítik. Egy-egy futam általában 40-60 perc alatt abszolválható.

Én pont azért szeretem, mert nagyon pörgős. Kevés benne az, amikor őrlángon égünk, folyamatos izgalom van, figyeljük a versenytársakat, a vizet, a szelet, a vitorlák és a hajó beállításait. A vitorlacseréknek, szereléseknek gyorsan és pontosan kell megtörténniük, különben bukjuk a pozíciót.

Erre sokszor volt példa, olyan is, hogy a kezemben összegabalyodott egy kötél, aminek nem lett volna szabad. Kb. 5 másodperc alatt kioldottam, de ez megakasztott más műveleteket is, így a teljes veszteség 20 másodperc lett. Kb. 100 méter hátrányba kerültünk ezalatt. Ez sajnos mindig benne van a versenyzésben. Mindenki hibázik, természetesen gyakorlással ez is fejleszthető.

Apropó fejlesztés. A vitorlázás drága sport. Egy 7-8 méter hosszúságú hajó 5-15 millió forint között van állapottól és típustól függően az alapvitorlákkal. Ha versenyezni is szeretne valaki, akkor külön versenyvitorlákat vesz, ami egy ilyen hajónál 2-3 millió forint. És azt évente érdemes cserélni. A kötelek, kötélzet a használattól kopik, egy kisebb hajó egy kötele 100-150 ezer forintba kerül és jó esetben 2-3 szezont kihúz. A hajót sokan kikötőben tárolják, az éves kikötői díj az utóbbi években elszállt, most már 1,5-2 millió forintba kerül az, hogy a hajó egy kikötőben állhat. És van, ahol már a villanyt is külön, ezen felül számlázzák.

Drága mulatság a vitorlázás? Nem is kérdés

Már a hajó sem olcsó mulatság, de az izgalmas része az, ha valaki versenyezni akar. Ilyenkor speciális biztosítás kell a hajóra, ami évente 30 ezer forintba kerül. És külön fizetni kell mindenkinek, aki versenyezni akar. Nekem pl. 40 ezer forintba kerül évente az, hogy egyáltalán versenyengedélyem legyen a hazai versenyekre. Ebből 24 ezer forint kerül a Magyar Vitorlás Szövetséghez, 15 ezer forint az egyesülethez, aki leigazolt. Mindkettő kötelező, ám évi néhány e-mailen kívül nem kapok mást ezért a díjért. És persze kell sportorvosi igazolás is, amit néhol TB-re megcsinálnak ingyen, néhol egy félbehajtott Szent István király intézi el 2 perc alatt.

De akkor még nem is regisztráltam versenyre. Egy-egy verseny 15-20 ezer forintba kerül, amiben általában van egy vacsora, illetve rendezőtől függően póló vagy egyéb ajándéktárgy is. Idén voltam már olyan versenyen, ahol 22 ezer forint volt a nevezési díj és a vacsorán túl a csapatok összesen egy tubus napozás utáni krémet kaptak. Nem fejenként, összesen.

Vastagon fog a ceruza

Hopp, majd elfelejtettem. Atlétában, beach gatyában nem vitorlázunk, a csapattagoknak is kell néhány kellék, hogy kényelmesen részt tudjanak venni a versenyzésben. Nem árt pl. egy technikai mentőmellény (30 ezer forint), egy kabát és egy overáll (együtt 50-100 ezer forint) a hidegebb versenyekre, sapka, napszemüveg, térdvédő, cipő, kesztyű.

A cipőnél fontos, hogy vizes felületen is tapadjon és ne hagyjon nyomot, ez 20-30 ezer forinttól indul. A kesztyű létfontosságú, mert vastag kötelekkel, forró vitorlákkal, érdes felületekkel dolgozunk vitorlázás közben, így anélkül nem érdemes elkezdeni. Egy jó kesztyű 8-10 ezer forint és ideális esetben 3 szezont bír ki. De volt olyan márkás kesztyűm is, ami egy szezont sem bírt ki, elszakadt.

És közben azt hallom, olvasom a Balatonon, hogy haldoklik a vitorlásversenyzés. A versenyekre egyre kevesebben jönnek el, egyre nehezebb összetartani egyes hajóosztályokat. A hajóosztály azért izgalmas, mert az autókhoz hasonlóan vitorlásból is széles a méret- és teljesítménybeli paletta. Vannak 1-2 méteres kishajók gyerekeknek és a 15-20 méteres rombolók felnőtteknek. Meg persze ezek között is rengeteg fajta.

A hajóosztály a problémák oka és megoldása is egyben

Nem lenne célszerű egy Trabantot egy Ferrarival összemérni egy versenyen, így ideális esetben egy versenyen a Trabantok a Trabantokkal versenyeznek. Már persze ha vannak elegen, mert ha kevesen jönnek, akkor a Trabantokat akár a Suzukikkal együtt is értékelhetik.

Sőt, Trabant és Trabant között is jelentős különbségek lehetnek. Nagyon kevés osztály van, ahol a hajók tényleg megegyeznek tömegben, kialakításban (pl. Melges24, 8mOD, 11mOD), így ott jobban kijön a kormányos és a csapat tapasztalata. Más hajóosztályokban simán elképzelhető, hogy 10 hajó közül nincs 2, ami hasonló lenne, mégis együtt értékelik őket. A balatoni vitorlázók közötti konfliktusok is ebből szoktak kialakulni.

Aki több pénzt és időt, energiát szán a hajójára, tuningolja a megengedett keretek között, az nagyobb eséllyel és gyakrabban áll a dobogó tetején. Ilyen környezetben viszont érdemben csökken azok motivációja, akik kevesebb időt szánnak a hajóra és csak simán versenyezni akarnak. Hogyan vannak mégis egymásra utalva?

A hazai szövetség szabályai szerint ugyanis ahhoz, hogy egy hajóosztály tagjai csak egymással versenyezzenek egy versenyen, fenn kell tartani a hajóosztályt. Ahhoz pedig az szükséges, hogy az osztályban lévő hajóból legalább 5-6 versenyen elinduljon 5-6 hajó és érvényes is legyen. Ha ez nem teljesül, akkor megszűnik az osztály a következő évben és akkor már a Trabant tényleg a Ferrarival egy kalapba kerül.

Ez a kettősség jellemzi a hazai vitorlázást. Aki fejlődni akar, jó akar lenni, az előbb-utóbb kivívja az azonos hajóosztályban versenyzők rosszallását. Hiszen sokszor nyer, egyre több munka lenne legyőzni, mégis a többiekre van utalva, hogy a dobogó tetejére álljon. Totális ellentmondás, hiszen így senki nem lesz érdekelt abban, hogy túl jó hajója legyen. Mert azzal saját maga alatt vágná a fát. Azt hozzá kell tenni, hogy idén a Szövetség az alacsony balatoni vízállás miatt felfüggesztette ezt a szabályt, de az alapprobléma nem változott. Ezek tükrében nem kifizetődő itthon lépést tartani a modernizációval (kivéve persze a katamaránok világát).

Még én is csak a felszínt kapargatom

Ezek az összefüggések egy laikus számára nem vagy nem feltétlenül láthatók kívülről. Van aki még belülről sem látja ezt. Pedig sokféle megoldás van, amivel lehetne szélesíteni a vitorlázók táborát. Egyszerű, érthető elméleti oktatások azoknak, akiket érdekel a vitorlázás. Az aktív vitorlázók esetében az éves tagdíjak csökkentése, elengedése; illetve a részvételi díjak csökkentése jelentős inaktív tábort mozgatna meg.

Egyes hajóosztályokban már működik, hogy a mezőny élén szereplők átülnek egy-egy versenyre a kevésbé profi csapatokhoz, megbeszélik a hajó- és vitorlabeállításokat. Furcsán hangzik, de valahol egy rendszeres győztesnek is érdeke, hogy maradjanak versenytársai a Balatonon. És valljuk be, abból még nem lett senki profi kormányos vagy vitorlázó, hogy 2-3 órára átült valaki egy másik hajóból. Mert annak a tudásnak el kell mélyülnie és azt be is kell gyakorolni.

Én magam is így vagyok ezzel, folyamatosan tanulok, figyelek, memorizálom a trükköket az egyes hajókon és az egyes versenyzőktől. Ki tudja, idővel még kormányosként is viszek majd hajót a Balatonon. Akár a Kékszalagon. De nem, most nem bírok erre gondolni. Most még borsódzik a hátam az ötlettől.