Előrebocsátom, hogy nem vettem részt DJ OTI múlt szombati szigetes fesztiválján. Szeretem Balázst hallgatni, gördülékenyen és szenvedélyesen beszél, egyszerűen fogalmaz. Így képes szélesebb tömegeket is megszólítani és magával ragadni. Nem véletlen, hogy a fiktív, kelet-német személyiségére is tömegek voltak kíváncsiak.
A rendezvényen számos barátom vett részt, az insta és facebook sztorijaik alapján teljesen egyértelmű volt nekem, hogy profi hang- és fénytechnikát raktak össze a szervezők. A szigetes nagyszínpadot használták, így a koncertélmény, illetve a közösségi élmény is hamar kialakult. Közösségi élmény alatt értem azt, hogy arra az egy délutánra és estére a szórakozni vágyók egy nagy családot alkottak, volt egy közös jellemzőjük, hogy szeretik Balázst és őt szeretnék a színpadon látni.
Számomra a program ez a része nem meglepő, hiszen erről szólnak az egyesületek, a klubok, és bizonyos tekintetben a munkahelyek is. Sőt, kifejezetten erről szól a szurkolás, amikor a kedvenc játékosom vagy klubom meccsére vagy egy válogatott meccsre látogatok el, legyen az kézilabda, röplabda, jéghoki vagy akár az F1.
Emlékszem, mennyire izgultam, amikor három éve tavasszal kitaláltam, hogy márpedig én elmegyek röplabda meccsre. Egy női röplabda meccsre. Akkor azon járt az eszem, vajon mit fognak rólam gondolni? Hogy jön a pali fiatal csajokat nézni? Hogy érdekli a sport, közben fogalma sincs a játékszabályokról? Hogy szurkol-e és kinek szurkol egyáltalán? Mit keres itt, ha nem is játékos? És a családban sincs senki, aki játszik?
Ezek a kérdések kavarogtak bennem a meccs előtt. Megkérdeztem számos barátomat, ismerősömet, hogy ki jön el velem a meccsre, de mindannyian offoltak, azaz nemet mondtak. Sőt, volt, aki megjegyezte, hogy csak az idióták járnak meccsekre. Úgyhogy végül egyedül vágtam bele a túrába a Vasas folyondár utcai komplexumába. Beléptem az ajtón, egy nagy légtérbe csöppentem, majd megtaláltam a sort a pénztárhoz. Hevesen dobogott a szívem, gondolkoztam, mit mondjak, aztán mire sorra kerültem, minden verziót elfelejtettem. Annyit böktem ki végül, hogy szia, először vagyok röplabda meccsen, mondd el kérlek, mire figyeljek.
Két fülig érő mosolyt kaptam a jegyárusoktól, akik készségesen összefoglalták, hogy merre van a lelátó, ott mire figyeljek, hol a WC, hol van a büfé. Aztán leslattyogtam a lelátóra, leültem és csak annyi villant be, hogy „baszki Ákos, ezt megugrottad”. Remek meccs volt még úgy is, hogy sok bírói fújást nem értettem. Megkérdeztem a mellettem űlő urat és hölgyet, akik részletesen elmagyarázták nekem. Csak annyi kellett, hogy vállaljam, hogy amatőr szurkoló vagyok és most vagyok életemben először meccsen. A végül Vasas 3-0 arányban nyert a Békéscsaba ellen és ezzel a győzelemmel be is biztosította magának a 2022/2023-as idény első helyét.
Hogy megértsem a DJ OTI-jelenséget, ahhoz nekem fel kellett elevenítenem ezt az emléket. Hiszen objektíven nézve és hallgatva a múlt szombati beszámolókat egy remek színpadi show-t, 90-es és a 2000-es évek zenéit, egy Bárány Attila nyomdokain járó, a mikrofonba rendszeresen belekiabáló DJ-t és némi látványelemet kapott a közönség. Mindezt legalább 24 ezer forintért.
Ezért az összegért más rendezvényeken napijegyet adnak, ahol legalább 10-15 fellépő és 3-4 színpad közül lehet választani. Sőt, a zenei világok tekintetében is szélesebb a skála. Vagy fel lehet hozni példaként a Necc Party-kat a Budapest Parkban, ahol 5-10 ezer forintért egészen hasonló élményt lehet átélni, persze Sebestyén Balázs nélkül.
Jogos felvetés, hogy ilyen rendezvényekből havi 1-2 van, miközben DJ OTI mindössze 3 alkalommal lép fel idén, tehát a ritkaság, a szűkösség is szerepet játszik. Valahol azonban az a meglátásom ennek kapcsán is, hogy az emberek sok esetben szoronganak, félnek, inkább a biztonságos verziót választják. Vagy egyszerűen nem mennek el a rendezvényre. Nehogy „valami” történjen.
És pont erre a szorongásra ad választ Balázs. Hiszen Balázs reggelente az életünk része, ott duruzsol mellettünk az autóban, lehet hallgatni a villamoson vagy éppen néha őt hallgatják a barátaim Texasban a reggelijükhöz felvételről. Balázs ott volt, amikor egy pár válni készült és amikor akkor is, amikor egy másik pár kimondta a boldogító igent. Ott volt a gyerek születésekor és az ballagása napján is. Mintha egy plusz családtag lenne. Márpedig a családtagok irányában egészen más a kapcsolat minősége, ott nagyobb a feltételezett bizalom és több bicsaklás, több baki is belefér.
Ezt érdemes így egyben látni, mert épp ez alapján vagyok büszke a saját jellemfejlődésemre. Ma már sokkal szívesebben vágok bele új kalandokba, próbálok ki új tevékenységeket, járok el eddig ismeretlen helyekre. Ám ez nem jelenti azt, hogy nincsenek gátak, hiszen továbbra is vannak vakfoltjaim. Nem is kicsik.
Viszont élvezem az új szituációkat, ahol tiszta kommunikációval lehet mélyíteni a kapcsolatot. Ennek volt az is az eredménye, hogy rendszeresen mentem ismeretlenekkel vitorlázni a Balatonra egy-egy versenyre. Volt, ahol egymásra találtunk és évekig együtt vitorláztunk; volt, ahol sokat bakiztam és nem hívtak többet. De így is 12 különböző hajón versenyeztem már, ami még a Balatonon sem gyakori.
Visszatérve a koncertre. Nekem a tanulság az, hogy a szorongás, a bizonytalanság érzése csökkenthető. Vagy egy hőssel, aki ebben az esetben a közösséget összetartó Balázs volt. Vagy egyszerű, érthető kommunikációval, ami felkészít arra, hogy egy adott helyzetben mi történhet, mire készülj fel, milyen lehetőségeid vannak. Gyanítom, hogy a vitorlázásban vagy a röplabdában az is gátolja a népszerűség növekedését, hogy a laikusok nem kapnak mankót arra vonatkozóan, mi történik egy meccs közben vagy egy verseny közben. És a bizonytalanság miatt inkább nem jönnek el szurkolni vagy versenyezni.
Vagy éppen fesztiválozni. Mindenesetre DJ OTI megmutatta, hogy 65 ezren igenis képesek órákat buszozni, HÉV-ezni, sorban állni egy buliért. Ki tudja, egyszer majd ráveszik magukat arra is, hogy jöjjenek el a Balatonra vagy a Tomorrowland-re egy jót bulizni. Az első lépést már megtették.
akoskuti hozzászólásai