Belső vs. külső motiváció – ma reggel láttam egy bejegyzést itt a Linkedinen, ami egy vitorlásról szólt. Ennek kapcsán ugrott be, hogy pár évvel ezelőtt hogyan is kerültem kapcsolatba a vitorlázással.
2015-2016 folyamán volt egy kollegám az akkori csapatomban, aki rendszeresen járt a Kékszalagra.

Csodáltam őt, kicsit irigykedtem is rá, hogy tud vitorlázni és ilyen izgalmas eseményre járkál rendszeresen. Mutatott fotókat, hogy milyen peckesen állnak a hajón, mikor mennek kifelé a kikötőből. Tetszett és megmozgatta a fantáziám, de úgy véltem, hogy úri sport, nagyon drága és aki nem gyerekkorában kezdte el, az úgysem lesz jó vitorlázó.

Pár évvel később találkoztam egy lánnyal, aki gyerekkorában optimist hajón tanult vitorlázni, megvolt a jártassága, otthonosan mozgott a témában és ezért csodáltam őt. Kitaláltam, hogy megszerzem a vitorlás jogsit és akkor kettesben tudunk menni romantikus vitorlázásra, naplementét nézni.

Volt belső motivációm, izgatott a téma, de alapvetően külső volt a motivációm: a megfelelés, a bevágódás miatt vágtam bele a tanfolyamba. A sors fintora, hogy mire megszereztem a vitorlás jogosítványt, már nem voltunk együtt. Ott álltam egy jogsival a kezemben egy hónappal a Kékszalag előtt, de se ember, se hajó.

Az egyik barátom hívta fel figyelmem, hogy a Facebookon van egy Balatoni Mancsaftbörze Mennék-Vinnék csoport. Beírtam oda és másfél héttel később négy idegennel, egy ismeretlen hajón mentünk el életem első Kékszalagjára. Szintidőn túl értünk be, de imádtam. Azóta is nagyon szeretem, de nem lettem olimpiai bajnok, nem a videókat, könyveket bújom éjjel-nappal. Ettől viszont még élvezem és nagyon röhögök, amikor mások arról beszélnek, hogy irigykednek rám emiatt. Eközben nem tesznek semmit érte.

A lényeg, hogy amikor egy tevékenységre, egy feladatra, munkára keresek valakit, a legfontosabb, hogy akarja, szeresse a témát. Mert akkor lesz belső motivációja, könnyebben veszi az akadályokat, képes lesz áldozatot hozni a siker érdekében. Ha döntően külső motiváció vezérli (jutalom, büntetés elkerülése, érdemjegy, bónusz, bevágódás), akkor könnyen lehet szuboptimális a végeredmény.

Mint ezen a versenyen, ahol a kikötőből éppen kiérve letört a tőkesúly a hajóról és el is dőlt mint a rohadt nád. Mondjuk ez pont anyagfáradas miatt.