Hogy mindkettő külső kényszert jelent, ami fegyelmezettséget követel meg, akár kormányokon átívelően is.

Október elején részt vettem egy konferencián, ahol egy hazai nagyvállalat felsővezetője a budapesti olimpia mellett érvelt. Számos releváns indokot említett, egy tételnél azonban felvontam a szemöldököm: azt mondta, hogy az olimpia azért különösen fontos, mert így a beruházási stratégia hosszabb időszakon keresztül is érvényben marad, nem hígul fel, nem zsugorodik méretben.

Ezzel a részével egyetértek, számos példa van arra hazánkban, hogy a kezdeti tervek megváltoznak, a költségek növekednek, a beruházás eltolódik időben és egészen más műszaki tartalommal valósul meg.

Ebben a tekintetben jogos a meglátás, hogy egy külső tényező, azaz az olimpia időpontja konkrét és számszerűsíthető határidőt jelent, mert a szereplők utána ennek rendelik alá a döntéseiket, ehhez optimalizálnak.

Érdemes szétválasztani azonban a kérdéseket. Az olimpia mint esemény egy téma és a hosszú távú tervezhetőség egy másik téma, ami közgazdaságilag is érdekes. Vajon tényleg kell-e egy olimpia ahhoz, vagy olimpia kell-e ahhoz, hogy a gazdaság szereplői összefogjanak és a közösen megállapított célok felé haladjanak?

Ma még nem tudom, de a séma azonos az euró kapcsán is. A hét elején arról írtam, hogy az euróhoz vezető út fontosabb az euró bevezetésénél, hiszen ha már alkalmasak vagyunk rá, akkor a célt valójában már elértük.

A hazai gazdaságpolitikai szereplők elköteleződtek az euró mellett, egy feszes, de jelenleg teljesíthetőnek tűnő költségvetési pályával. A sztori itt is ugyanaz: van egy várható menetrendje az euró bevezetésének, ami egyben külső kényszert is jelent a gazdaságpolitikai szereplők tekintetében.

Vajon ez a minta hazai sajátosság vagy más országokban is kirajzolódik? 🧐

(Fotó: hvg)