Na Ákos, két percünk maradt, tiéd a pálya – vetette oda a nekem a házigazda egy évekkel ezelőtti konferencián. Az eredeti ütemtervhez képest két óra alatt közel 20 perc csúszást szedtünk össze.

Nem, nem technikai hiba miatt, hanem azért, mert az előttem szólók Ádámtól és Évától indultak az előadásukban. Sokszor gondoltam arra, miközben őket hallgattam, hogy felvágom az ereim. Ám úgy voltam vele, miért én szenvedjek, egyszer úgyis rám kerül a sor, akkor tudok majd brillírozni.

Nem így történt. A házigazda azt mondta, hogy feltálalták az ebédet, lassan kihűl, nem lenne jó további 20 percet várni az előadásom miatt. Ott álltam a színpadon és úgy éreztem, meg tudnám fojtani az előttem előadókat, hogy így kiszúrtak velem.

Mi legyen most? – gondoltam. Kérjem át magam a délutáni blokkba? Mondjam azt, hogy nem akarok előadni? Igazságtalannak éreztem a szituációt. Aztán egy pillanat múlva beugrott a megoldás. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy ugyanazt a prezentációt adtam elő.
Kiforrtak az üzenetek, tudtam, hogy mit és miért kell mondani a GDP, az infláció, a kamatpálya és az euró/forint, dollár/forint kapcsán.

A mikrofon elé léptem és annyit mondtam, ez lesz életem legrövidebb prezentációja. Kevesebb, mint 60 másodperc alatt végeztem úgy, hogy minden fontos üzenetet átadtam. De mindeközben egy kivert kutyának éreztem magam, mintha csak megszántak volna, hogy beszéljek egy keveset.

Eltelt pár másodperc mire a közönség elhitte, hogy ez tényleg ennyi volt. Lassan indult, de elsöprő tapsvihar kerekedett a teremben. Én pedig nem hittem a fülemnek és a vendégek tekintetének. Az ebéd alatt folyamatosan jöttek gratulálni, kifejezték hálájukat, hogy figyeltem rájuk es egyébként nem maradtak elemzői muníció nélkül. Ezek a szavak, ezek a tekintetek mindenért kárpótoltak abban a pillanatban.

Azóta sokszor felmerült bennem, hogy ha egy percben el lehet mondani valamit, akkor minek húzzuk az időt. Mert egy perc csak arra a témára elég, amit egyenként ismerünk. Amit nem, ott még mindig szükség van a történetekre, a sztorikra, az élményekre. A kulcs azonban az, hogy az előadó pontosan tudja, mit szeretne elmondani. És ezt így vagy úgy, de meghálálja a közönség.