„Húsz éve azért fizetnek, hogy legyen véleményem. Miért ne foglalhatnék állást a gyereknevelés kapcsán?” – kérdeztem múlt pénteken Attilától a csapatmegbeszélésen. „Mert nincs gyereked, olyan, mintha a pálya széléről kiabálnál be a meccsen” – vágta rá erre Attila hevesen.

Attila az egyik vitorlázócsapatom kapitánya és egyben a hajó résztulajdonosa is. Épp a közelgő szezont egyeztettük a csapattal, amikor más témák mellett szóba került a gyereknevelés pénteken.

Nekem (még) nincs gyerekem, de egy konkrét szituáció kapcsán fogalmaztam meg egy határozott véleményt és ez nem egyezett az övével. Neki amúgy már van három gyereke, azaz neki elsőkézből van tapasztalata. Nyilván elfogadtam az ő álláspontját, ő viszont nem fogadta el az enyémet.

Így a beszélgetés nem arra terelődött, hogy az adott szituációban járható-e, jó-e az én verzióm, hanem hogy milyen alapon fogalmazok meg véleményt olyan kérdésben, ahol nincs saját tapasztalatom.

Abban, hogy nincs közvetlen tapasztalatom, igaza van. Ugyanakkor számos barátomnál születtek már gyerekek, hol rövidebb, hol hosszabb időt töltöttem velük együtt, így részese lettem egy-egy időszaknak, szakasznak. Volt, aki egy bizonyos stratégiára esküdött a szoptatás, az etetés, a sírás, az együtt vagy külön alvás kapcsán. Van, akik egészen másképp csinálták ezt. Vagy a határok meghúzását, azok betartatását, a kommunikációt, a fegyelmezést, a jutalmazást, a büntetést.

Nem lettem pedagógus, sem óvóbácsi. De láttam rengeteg megoldást, van, amit fogok én is követni, van, amiben nem hiszek. Az én szememben a leginkább következetes az Ági-Tomi pár, akik rengeteg energiát áldozták a lányaikra. A végeredmény pedig szenzációs, de persze a külvilág ebből csak annyit lát, hogy milyen ügyesek, nyíltak, játékosak.

Tomi meg is jegyezte nekem, hogy a barátai mindig azt mondják neki, milyen szerencsések Ágival, hogy ilyen lányaik vannak. Nos, én láttam, hogy sokszor ez milyen feszültséggel, lemondással, veszekedéssel járt. De a végeredmény őket igazolja.

Pont múlt héten beszéltem egy fejvadásszal, Szilvivel egy roppant izgalmas pozíció kapcsán, akitől azt a megerősítést kaptam, hogy ez milyen értékes és hasznos képesség. Hogy tudok és merek véleményt formálni és döntést hozni.

Négy éven keresztül küldtem reggel 7:35-kor az aznapi tőzsdei hírlevelet, amiben benne volt, hogy a regionális tőzsdéken aznap mit kell venni, mit kell eladni. Geopolitikai, gazdasági, demográfiai kérdésekben foglaltam állást rendszeresen tíz éven át banki felsővezetők körében.

Ezen felbuzdulva volt határozott véleményem, amikor Attilával beszéltem, de úgy éreztem, aznap nem jutottunk dűlőre. Legközelebb megbeszéljük, ígérem.

Ti hogy látjátok ezt? Mennyire megalapozott annak a véleménye, akinek csak közvetett tapasztalata van? Érdemes rá odafigyelni? Inkább mellőzni érdemes? Lehet arra fókuszálni, amit mond és nem arra, hogy ki mondja?

Fotó: 12 dühös ember (1957)