„Vincent, we happy?” – kérdezi Jules Vincenttől a Ponyvaregény című film egyik jelenetében. „Yes, we happy” – válaszolja erre Vincent, majd lecsukja a táskát. Hogy mi is van valójában a táskában, az nem derül ki a filmben.

Nagyjából így éreztem magam az elmúlt hetekben. Számos felsővezetővel, tulajdonossal egyeztettem ebben az időszakban. A fő téma a befektetések világa, a gazdaság, illetve a prezentálás, a kommunikáció, a médiaszereplés, amikben a legerősebb vagyok.

Ezek kapcsán nekem is temérdek ötletem született az elmúlt hónapokban. Illetve örültem neki, hogy az illetők is megbíztak bennem és láttak bennem fantáziát, hogy megosszák velem terveiket, ötleteiket, jövőképüket. Ezekről – érthető módon – nem beszélhetek, egy irány azonban nagyon markánsan kirajzolódott bennem ezek kapcsán.

Akik egy adott szervezetben dolgoznak, azok számára sokszor nem egyértelmű, nem világos, nem tiszta az, hogy mi is a piacuk, milyen globális és lokális kihívásokkal szembesülnek, milyen pályán mozognak és hogyan érdemes ebben a közegben navigálni. Emellett sok – egyébként remek – kezdeményezés kapcsán merült fel bennem az, hogy nem feltétlenül tudják, hogy mit akarnak, milyen célt akarnak elérni, hova is szeretnének elmozdulni.

Simon Sinek egyik könyve pont erről szól (Start with Why). A kérdés az, hogy mit szeretnénk csinálni, hova szeretnénk eljutni és a többi az ebből következik. Mert a cégnév, a logó, a stáb, a székhely stb. csak egy-egy eszköz a történetben. És nem a cél.

Külföldön és belföldön sok kezdeményezést láttam, van ami ezek közül működik itthon és van, amivel nem érdemes próbálkozni. És amikor ennek hangot adtam, akkor gyakran értetlenkedés volt a reakció. Úgy éreztem magam, mint a hírnök, aki rossz hírt hozott, pedig szerintem a világ összefüggései, a globális tendenciák megismerhetők, megérthetők.

Miért zavaró mégis ez a tendencia? Mert ha egy szervezet nem érti, hogy mit és miért csinál, abból sokszor szuboptimális eredmények születnek. Ha nem egyértelmű a cél, akkor nem lesznek jók az eszközök sem. Lehet, hogy nem jönnek olyan emberek, akik abban profik; de jönnek olyan emberek, akik máshoz értenek. Ha nem világos az álláshirdetés, nem derül ki belőle a feladat vagy túl sok feladat lesz benne; könnyen kialakul a helyzet, hogy a sokadik interjúztatott jelöltnél derül csak ki, hogy mit is szeretne a főnök valójában a leendő beosztottól.

És akik előtte voltak interjún, azok nem is kerülhetnek be a szűkített körbe, azaz a szervezet elpazarolt egy csomó időt és energiát. Barabási-Albert László írt erről a Képlet című könyvében, hogy érdemes minél később megjelenni az interjúsorozatban, ha azonos képességű és kvalitású emberek vannak. De mi van, ha mégis engem hívnak be majd elsőnek? 😅