🥈 helyezést értünk el csapatommal a múlt hétvégi MET-kupán 70-es cirkáló osztályban a Krajcár nevű hajóval. Remek kormányosunk volt Holovits Csaba személyében és ezúttal mindenki jól csinálta a dolgát.
Mármint rajtam kívül, mert nekem volt két bakim, ám ez szerencsére nem veszélyeztette érdemben a pozíciónkat. Verseny közben kicsit meg voltam szeppenve, mert nem akartam kockára tenni a csapat érdemeit. Így viszont volt sportértéke és most már tudom, hogy mire kell figyelnem a bőszeles szakaszok végén.

A díjátadón jött a meglepetés, hiszen a dobogó tetejére a Pannónia csapata áll fel és a tagok között ott volt Zsidek Imre, akivel legutóbb a hashtag#notalone Linkedin csoportban találkoztunk. A helyszínen nem, de később beszéltünk arról, hogy mi mindenre tanít meg a vitorlázás. Egyrészt imádom a napsütést és a vizet. Szeretem a megmérettetést, szeretem a versenyzést, ahol van lehetőség a fejlődésre, a javulásra.

És ami számomra különösen izgalmas, az a csapatmunka. Míg egy munkahelyen nincs különösebb retorzió, ha 5 percet késik egy feljegyzés vagy egy prezentáció; a vitorlázás közben minden késlekedés, minden pontatlanság tíz vagy akár száz métereket jelent a futamon. Azaz egy ütemtelen fordulás, egy késve behúzott génua (orrvitorla) vagy át nem adott csörlőkar azonnal visszabüntet.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet hibázni, de egy összeszokott csapattal, illetve a feladatok, felelősségek pontos meghatározásával, a helyettesítések tisztásával kvázi ösztönössé lehet tenni a csapatmunkát. Én magam mindössze 4 éve vitorlázom, ezért még nem vált készségszintűvé a történet. Szemben azokkal, akik gyerekkoruk óta vitorláznak.

Ettől persze még lehet élvezni a vitorlázást, lehet versenyezni, de a csapattagok és az én részemről is extra erőfeszítést kíván, hogy jó legyek. És épp ennek kapcsán merült fel az ötletem, hogy mi lenne, ha vennék egy hajót és azon tartanék intenzív és melós csapatépítőket. Vagy egyszerűen csak elvinném vitorlázni azokat, akik eddig féltek ezt meglépni. Végülis már kapom az álláskeresési járadékot, van időm kitalálni ezt, egyeztetni azokkal, akik látnak ebben fantáziát. Addig is: jó szelet! ⛵

fotó: MVSZ/Hunsail