Jó estét, Kuti úr. Van egy jó és egy rossz hírem – nézett rám mosolyogva a főorvos úr, Gábor, miközben elhúzta az ágyam körüli függönyt a székesfehérvári kórházban péntek este. A jó hír az alhasi zúzódás és a jobb 9-es borda törése? – kérdeztem tőle, mire egy pillanatra megtorpant.

Jártak már itt a nővérek? Vagy honnan tudja? – kérdezte meglepetten, miközben felém fordult. Áh, dehogy, jött az értesítés az EESZT-ből és megnéztem mi az. Abban olvastam – meséltem el neki. Amúgy akkor melyik is a rossz hír? – kérdeztem tőle . A bordatörést nem tudjuk gipszelni, az egy több hetes felépülés lesz – nézett rám megnyugtatóan, majd eltűnt. Nem is láttam többé.

2022 májusban történt az eset. Péntek este tartottam Budapest felé az M7-esen, amikor Székesfehérvár mellett megcsúszott az autó egy vízátfolyáson. Nem, nem hajtottam gyorsan, sőt az esőzést érzékelve még vissza is vettem a tempóból. Egészen addig nem volt probléma, amíg a megcsúszást csak én korrigáltam.

Ám működésbe lépett a sávtartó automatika, ami pont ellentétes irányba rántotta a kormányt. Pörögtek az ezredmásodpercek, én rutinból éreztem, hogy az nem jó és megint a másik irányba rántottam a kormányt. Amire az automatika megint visszarántotta.

Az eredmény? A kocsi négy keréken piruettezett az M7-esen, szerencsére sem előttem, sem mögöttem, sem mellettem nem voltak mások. Lepergett az életem előttem, pontosan emlékszem, hogy arra gondoltam, hogy ha ez itt ér véget, akkor köszönöm, jó életem volt. A mutatvány az árokban ért véget. Robbantak a légzsákok. Körbenéztem, vér sehol.

Pár másodperccel később már arra lettem figyelmes, hogy vadidegenek rángatják a kocsiajtót és segítenek kiszállni az autóból. Hárman álltak meg hozzám, ők hívták a 112-t is. Először a mentők jöttek, azután a rendőrök, tűzoltók és az autópályakezelők. Pulzusom az egekben, az adrenalinlöket éltetett.

Az egyik rendőrnek a legfontosabb az volt, hogy büntessen. Kaján vigyorral vette elő a szondát, de tíz másodperccel később az arcára fagyott a mosoly: 0.0. Végül kiegyeztünk egy 10 ezer forintos bírságban. Amíg a rendőrökkel egyezkedtünk, a tűzoltók kidaruzták a roncsot a leállósávba az árokból.

A mentősök megvizsgáltak, elővigyázatosságból bevittek a székesfehérvári kórházba. Amíg a mentőautóban száguldottunk, felhívtam egy autómentőt, hogy vigyék el roncsot egy biztonságos telephelyre. Így is történt. Micsoda ügykezelés.

És hogy miért fontos ez a sztori? Mert maradandó egészségkárosodás nélkül megúsztam. És bár az első hetekben szégyelltem a sztorit, mentálisan megerősödve jöttem ki belőle. Mint amikor edzel, gyúrsz és az izomrostok tágulnak. Idő kell hozzá, de az eredmény a fejlődés a kiinduló állapothoz képest.

Azóta gyakran jut eszembe a kényelmetlen, nehéznek tűnő szituációkban. Vajon hogyan lehet belőle megerősödni? Nektek volt ilyen vagy ehhez hasonló esetetek, ami hasonló fejlődést hozott?