„Mennyit fizettek, hogy feladja az álmait?” – kérdezte Ryan Bingham Bobtól, az éppen kirúgás előtt álló kollégától az Egek ura című film egyik jelenetében. „Évi 27 ezer rongyot.” – felelte Bob. „És mikor akart újra azzal foglalkozni, ami boldoggá teszi?” – kérdezte Ryan, amire Bob nem tudott érdemben felelni.

Ez a jelenet ugrott be többször nekem az elmúlt hetekben, amikor az önéletrajzom csiszolásával voltam elfoglalva. Ez persze önmagában nem tart két hétig, de mindig alakítottam rajta egy kicsit. A köztes időben az egyik barátom cégével foglalkoztam pro bono alapon, követtem a tőkepiaci és gazdasági eseményeket, rengeteg találkozóm volt és persze utaztam.

Szeretek felfedezni, élményeket szerezni, ismeretlen helyeken elveszni és felvenni a fonalat. Meghallgatni embereket, megérteni más nézőpontokat. És ezalatt a néhány hét alatt rádöbbentem, hogy eddig nem is az álmaimat követtem. Elmélyedtem a pénzügyi világban, vettem részt 10 milliárd forintos részvénykibocsátásban, számos hazai és külföldi részvényre készítettem befektetési ötletet, több ezer milliárd forint értékű kötvényportfóliókról hoztak döntést az előrejelzéseim alapján.

A legjobban mégis azt élveztem, amikor mindezt elő lehetett adni egy rádiós vagy tv-interjúban, szerepelhettem előadóként vagy egyszerűen csak a folyosón beszéltük meg valakivel a befektetési dilemmáit. Hogy mit is jelent ez pontosan a jövőbeli karrierem kapcsán, azt egyelőre nem tudom.

Abban viszont biztos vagyok, hogy lesz olyan konferencia, ahol 15-20 perces blokkok lesznek. Hogy mire elfárad a beszélgetés, megunnák a hallgatók, addigra jöjjön a következő téma és csapat. Így nem a telefonnyomkodás lesz a fő motívum; és bőven marad idő a networkingre, az egyébként függőben lévő ügyek elvarrására a résztvevők között.

A lényeg, hogy ne azért menjenek egy konferenciára, mert ott kell lenni, hanem azért, mert ott jól érezték magukat. Tudom, hogy furcsán hangzik ez egy olyan ember szájából, aki sima elemzőként kezdte a pályafutását. Már akivel eddig megosztottam az ötleteim, azok is furcsán néztek.

De miért is adnám fel az álmaim? Nehogy rosszat mondjanak rólam? Sokáig így gondolkodtam, de ez nem változtatott meg semmit; maradtak a fáradt, megunt, esetleg utált gyakorlatok. És a megszokás. Miért ne lehetne ezeken is változtatni?

(a kép az Egek ura című film bevezetőben említett jelenete)