Long story short: számos dolgot befektetésnek, értéktárgynak tekintünk, de ezek valójában nem termelnek jövedelmet. Mindemellett jelentős pluszköltségeket és időráfordítást igényelnek, ám pusztán élményt adnak. Ez azonban tulajdonviszony helyett bérléssel is elérhető.

Indul a vitorlás szezon a Balatonon, ezért a minap találkoztam Attilával. Attila hajótulajdonos és egyben kapitány is, egy Balaton 25-öt visznek a párjával. Tavaly a Kékszalag előtt néhány nappal találtunk egymásra a mancsaftkeresőn úgy, hogy nekem előtte egy hónappal lett meg a vitorlás vizsgám.

A nem vitorlázók ezt úgy képzeljék el, mintha a Le Mans-i 24 órás futam előtt egy nappal lett volna meg a jogosítványom és beültem volna néhány körre versenyezni. A Kékszalag 48 órás szintidejéhez képest mi 54 óra alatt abszolváltuk a versenyt. és közben nem is vesztünk össze. Sőt, azóta több versenyen indultunk együtt a csapattal.

Attila mesélte, hogy a téli szezonban új vitorlákat varratott, kicserélte elektromosra a benzinmotort. A hajótestbe akkumulátort épített és a kajütot (a hajó belsejét) is felújította. Ez a mutatvány összesen 4 millió forint kiadást jelentett úgy, hogy egyébként a hajó vételára 5 millió forint volt két évvel ezelőtt. Ezen költségeken túl egyébként rendszeresen cserélni kell a kötélzetet, csigákat, egyéb eszközöket. Ezek éves szinten több százezer forintos kiadást jelentenek. Nem beszélve a hajó évente 1,5 millió forintos kikötői díjáról. És akkor a hajó még nem mozdult meg, nem volt versenyen.

Tavaly még volt egy hirtelen felindulásom, hogy veszek egy hajót, de ezek az állandó költségek elriasztottak a történettől. Ugyanakkor a hajó egy nagyon jó példa egy újabb pénzügyi és pszichológiai csapdára. Egy könyvelőt vagy egy számviteli szakember egy cég esetében a tárgyi eszközökön belül Egyéb berendezések, felszerelések, járművek sorra könyvelné le a hajót. Számvitelileg ez stimmel is, de egy vállalkozás számára közvetlen jövedelmet egy hajó általában csak akkor termel, ha bérbe adja azt a tulajdonosa.

Egy magánszemély esetében látszólag nincs eszköz-forrás kimutatás, pedig meg lehetne tenni ezt ugyanúgy. Ebben az esetben a hajó egy tárgyi eszköz lenne, azaz itt is az eszköz oldalra kerülne. Valójában azonban ez nem csupán egy eszköz számunkra, hanem egy jelentős kötelezettség a kikötőhelyi díjak és egyéb rendszeres kiadások miatt.

Emellett az időnket is áldozzuk rá, hiszen karban kell tartani, rendszeresen le kell mosni, algátlanítani, festeni, polírozni, javítani. Ami szintén jelentős pénzügyi és időbeli kiadás. Azaz a vevő egy hajó vásárlásával jelentősen leköti a jövőbeli pénzügyi és időbeli erőforrásait. Korábbi gondolatom alapján a hajóvásárlásnak is van egy opciós érzete. A megvásárlás pillanatában még nem egyértelmű, hogy mennyit, mikor, kivel, hogyan fog vitorlázni a vevő.

Most azonban egy másik vetületére hívom fel a figyelmet. Ha nem cégként vesszük meg a hajót, akkor a bevételi oldalon az élmények szerepelnek, illetve a vitorlázás révén elérhető kapcsolatrendszer, de ez utóbbi is csak egy opció. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne hajótulajdonosnak lenni, hanem azt, hogy nem mindenki számára érdemes hajót venni.

Ha már Balaton, a minap azon lamentáltam Anikóval, hogy mekkora mentális átverés az utóbbi évek egyik divatja, a balatoni nyaraló. Az alacsony kamatkörnyezet vagy éppen az infláció helyzetbe hozta az ingatlanbefektetéseket a Balaton környékén. A pandémia miatt szeparáció pedig fel is gyorsította ezt a folyamatot. Ám egy lakás vagy éppen nyaraló olyan rendszeres elkötelezettséget követel meg a tulajdonostól, amire nem feltétlenül gondol a vásárláskor.

Egyrészt az ingatlan kiválasztása, megvásárlása, ügyintézés rengeteg időt vihet el, ezt követően illetéket kell fizetni, a települési önkormányzat szedhet évente valamilyen adót. Le kell nyírni a füvet, nyitni/zárni kell a csapokat, ha nem ott vagy egész évben, oda is kell TV, internet, víz, gáz, fűtés. Ezek bármikor meghibásodhatnak és időt igényel a szerviz, a pótlás. Ha valaki az ország másik részében lakik, akkor számolni kell a tervezett és az előre nem látható ingázásokkal is.

Azaz elsőre befektetésként tekintenek egy balatoni nyaralóra, de valójában extra kiadásokat és időtöltést követel meg, amivel nem feltétlenül számolnak a tulajdonosok az elején. Így vagy úgy, de plusz időt és pénzt igényelnek. Emellett ha valakinek saját nyaralója van, akkor egyben be is határolja a szabadidejét.

Mert a nyaraló már „ki van fizetve”, ezzel szemben egy külföldi nyaralás vagy belföldi wellness-hétvége duplán fáj, mert már eleve lenne alternatíva arra az időszakra a nyaraló formájában. Illetve szerepet játszik még a meglévő helyzethez való görcsös ragaszkodás (status quo bias) hatása, amiről már írtam itt.

A fontos üzenet az, hogy számos olyan eszköz, tárgy, értéktárgy van, amely valójában nem hozza, hanem inkább viszi a pénzt és az időt; cserébe azonban csak élményt ad. Ettől természetesen még lehet, sőt érdemes is hozamkörnyezettől függően ezekbe fektetni, de nem minden helyzetben ez az optimális döntés.