Napi 1000Ft – ennyi volt a fizetésem 2002-ben, amikor az egyetemen elsőévesként egy dél-budai élelmiszerboltban dolgoztam. Az egyetem akkor havi 7500Ft-ban maximalizálta az ösztöndíjat, azaz elég durva szintlépésnek tűnt, hogy napi 6 órányi munkával az ösztöndíjam többszörösét vágtam zsebre. Akkor madarat lehetett velem fogatni heteken keresztül, annyira boldog és büszke voltam magamra.

De ahogy teltek a hetek, egyre csökkent az eufória ennek kapcsán, főleg az utolsó napomon. Akkor ugyanis a tulaj kitalálta, hogy miattam száradt meg egy rekesz kenyér, így az utolsó két napi fizetésemet két másodperc alatt elbuktam. Nyilván nem az én hibám volt, de a helyzeten nem segített, senki sem állt ki mellettem a staffból.

Aztán ismét tanulás, majd három év múlva gyakornokként, egy évvel később pedig főállásban helyezkedtem el az egyik hazai pénzintézetnél; természetesen az élelmiszerbolti javadalmazás többszöröséért. Bankban dolgozni úgy, hogy már nem gyakornok vagyok – nos, akkor pontosan így éreztem magam:

Sajnos ez az érzés nem tartott sokáig, ahogy teltek a hónapok, az évek; egyre többet járt fejemben a fizetésemelés, a ruhapénz és bónuszok témaköre. Nem csak magamon láttam, hogy a nagyobb package, a jutalékok, az extra pénzek és juttatások egyre rövidebb ideig eredményeztek boldogságot. Bár ezek mind fontos visszacsatolások a dolgozók számára, ám mégsem képesek tartósan motiválni vagy éppen extra teljesítményre bírni.

Jobb esetben néhány hónapig, rosszabb esetben csak néhány hétig képesek lendületet adni. Sajnos a magasabb fizetéshez, juttatásokhoz kapcsolódó öröm, boldogság átmeneti jellegét számos vezető a beosztott telhetetlenségével, követelőzésével azonosítja; ami komoly vitákra, félreértésekre és tartósan rossz szájízre ad okot a viszonyukban. Pedig ez sem rocket science.

Ahhoz, hogy megértsük ezeket a helyzeteket, vissza kell menni az időben az ősközösségig. Agyunk ugyanis az evolúció folyamán úgy fejlődött, hogy a természetben, a szabadban élve folyamatosan figyelemmel kísérje a körülöttünk lévő eseményeket. Az ősember ugyanis ennek köszönhetően tudott időben reagálni a vadállatok hirtelen támadására vagy egyéb fenyegetésre. A városiasodás miatt átmenetileg távolabb kerültünk a természettől, ám az agytörzs továbbra is ezt a működési mintát követi.

A legfrissebb kutatások alapján az agy másodpercenként akár négyszer is ellenőrzi a körülötte lévő környezetet vizuálisan, hangok, szagok, illetve hőmérsékelt alapján. Azaz egy másodperc alatt négyszer kapcsol ki és be, hogy felmérje a körülötted zajló eseményeket az esetleges fenyegetésekre fókuszálva. Mindez általában tudat alatt zajlik, azaz még egy meseolvasás, vasalás vagy éppen főzés közben is ugyanilyen mintát követ az agyad. Persze ez még önmagában nem magyarázná a magasabb fizetés hamar elmúló varázsát.

Agyad, azon belül is az amigdala szintén evolúciós mintát követ: ez a terület felelős az érzelmekért a motivációért; az ebben lévő agysejtek kétharmada pedig a negatív információk, események feldolgozásáért felelős. Az ősember számára a kedvező, a pozitív események kevésbé voltak fontosak, hiszen nem veszélyeztették az életet, nem kellett tartani ezektől. Épp ezért sokkal kisebb súlyuk van az információ feldolgozásánál és raktározásánál.

A magasabb fizetés, egy hirtelen jött bónusz pont ugyanerre az információs futószalagra kerül az agyadban. Néhány napig, hétig örülsz ezeknek, aztán megszokod. Azt követően pedig már ez lesz az elvárásod, hiszen a túlélés szempontjából nem számít negatív tényezőnek.

Egy idei kutatás azt vizsgálta, hogyan lehet a bónusz helyett jobban motiválni a kollégákat az extra teljesítményre és a feladatok elvégzésére. A kísérletben egy adott időszak elején kitűztek egy magas bónuszt a résztvevőknek, amit akkor érhettek el, ha nem hibáztak és minden feladatot végrehajtottak. Ha elrontottak egy anyagot vagy megfeledkeztek egy feladatról, akkor automatikusan csökkent az elérhető bónusz. A kísérlet arra világított rá, hogy a már kvázi zsebben lévő pénz elvesztése sokkal jobban motivál; mintha egy jövőbeni, bizonytalan bónusz lebegne az alkalmazottak szeme előtt. Jaja, még nem késő átalakítani a jövő évi javadalmazási struktúrát.

Szintén az evolúciós mintának köszönhető, hogy a társas kommunikáció szerves része a panaszkodás, a negatív események emlegetése; ugyanis ezek sokkal markánsabban rögzülnek az agyban, sokkal könnyebben hívhatók elő ezek az emlékek. Hogy a pohár félig tele van vagy éppen félig üres – nos, ennek is van evolúciós háttere, amely átvezet a veszteség és a nyereség eltérő érzékeléséhez és értékeléséhez.