bezzeg

Még ma is hidegrázásom van, amikor meghallom Gloria Gaynor slágerét, az I Will Survive-ot. Egyszerűen gyűlölöm. De tényleg. Nem, nem a hangja miatt, mert az egyébként tényleg csodálatos, hanem azért, mert általában a bulik végét jelentette, amikor ez a bakelit előkerült a DJ-k lemeztáskájából. A zeneipar persze futószalagon szállítja a zenéket, vannak egyslágeres előadók és olyanok is, akik évtizedekig maradtak a felszínen.

Anyám gyakran utal arra, hogy bezzeg az ő idejében milyen jó zenék voltak. Bezzeg akkor még jó autókat gyártottak, egy Lada még ma is üzemképes, ha nem az utcán rohadt évtizedekig. Bezzeg a Hajdú mosógép és a Hajdú centrifuga még most is működik nagyanyámnál, miközben a mostani gépek jó, ha 2-3 évig kihúzzák. És nem, nem csak a tervezett avultatás miatt.

De vajon miért érzed úgy, hogy régen minden jobb volt? Természetesen a válasz ebben az esetben is az agyunkban, illetve annak működésében keresendő. Apám jelenleg két Ladát tart fenn, mindkettő üzemképes, így joggal állítja, hogy bezzeg a szovjetek még tudtak autót gyártani, miközben a családi Renault-val hetente van valami gond.

Arról azonban kevesebbet beszél, hogy 2002 és 2018 között 300 ezer darab Lada tűnt el a hazai utakról, amelynek vélhetően egy jelentős része a bontóban végezte, mert nem érte meg megjavítani. Amit tehát apám lát maga körül, az valójában egy torz kép a valóságról.

Hasonló, kedvenc példám Csongortól, az egyik kollégámtól származik. Ő hívta fel a figyelmem a magyar származású Wald Ábrahám munkásságára. Ábrahám a második világháború idején emigrált az Egyesült Államokba, ahol egy nagy koponyákat tömörítő statisztikai munkacsoportba került. A feladatuk az volt, hogy az amerikai légierőt támogassák a repülőgépek páncéljának optimalizálásában.

Túl kevés páncél nem jó, mert akkor lelövik a gépet, de a túl sok sem jó, mert akkor a megnövekedett tömeg miatt csökken a manőverezőképesség és magasabb az üzemanyagfogyasztás is. A légierőtől számos szakmai anyagot, elemzést, összefoglalót kapott a munkacsoport; ennek egy nagyon híres ábrája az alábbi.

A piros pontok azokat a sérüléseket jelölik a képen, amelyeket a csatákból visszatérő gépeken találtak. A munkacsoport ennek kapcsán kezdetben azt a következtetést vonta le, hogy a páncélzatot a pirossal jelölt helyeken kell megerősíteni, hiszen ott érte a legtöbb találat a gépeket.

Ábrahám azonban arra világított rá, hogy a visszatérő gépek túlélték a bevetést. A megoldandó feladatot valójában azok a gépek jelentették, amelyek nem tértek vissza, hiszen a pilóták mellett a gép is odaveszett. Ezekről azonban nem volt lehetőség mintát venni és megvizsgálni, mert nem tértek vissza a bázisra.

Ennek a gondolatnak is köszönhetően végül a munkacsoport azt a javaslatot adta a légierő, illetve a repülőgépgyárak részére, hogy a gépeket a pirossal nem jelölt helyeken kell megerősíteni, ott szükséges vastagabb páncélzat, hogy a gépek túléljék a bevetéseket. Ezért hívjuk ezt survivorship bias-nak, azaz a túlélési torzításnak.

Miért fontos tisztában lenni ezzel? Azért, mert az agyunk gyakran tévesen dolgozza fel az információt, ezért pontatlan lehet a világképünk, amely a hangulatunkra is hatással van. A 2000-es évek elején globális őrület volt a Texas Hold’em póker, nagyon sok barátom játszotta, szinte naponta kaptam az SMS-eket, hogy hány tízezer vagy százezer forintot nyertek.

Arról bezzeg egyikük sem írt SMS-t, ha éppen vesztett egy nagyobb összeget. És ezért a póker kapcsán az a téves kép alakult ki a fejemben, hogy csak nyerni lehet vele. Nem, ez az érzés sem tartott sokáig, pár hét után rájöttem, hogy nincs pókerarcom és mindig elizgulom a játékot. Ugyanez a helyzet a tőzsdei nyereségekkel: ki lehetne tapétázni a nappalimat azokkal az SMS-ekkel, amelyek az OTP-n vagy euró/forinton megnyert milliókról szólnak. A bukókról persze semmi üzenet nem érkezik, csak a kummantás megy. Én sem vertem nagydobra, hogy hány millió forintom úszott el az OTP és MOL-részvényeken 2008-ban és 2009-ben.

De gondolhatunk a közösségi médiára, az influenszerekre is. 468 ezer követője van Dancsó Péternek, aki filmkritikái révén lett ismert itthon. Ugyanakkor Barazsy Ákos, aki alkalmazottból lett vállalkozó, 2019-2020 során a legsikeresebb szakmai influenszer volt itthon.

Azt persze nem látjuk, hogy hányan kezdtek ugyanígy filmkritikákat írni vagy könyvet írni úgy, hogy végül a kutya sem volt kíváncsi rájuk. Lehet, hogy tízezer vagy éppen százezer ember. A pontos szám valószínűleg soha nem is fog kiderülni. Mert a kudarcot nem szívesen osztjuk meg másokkal. De ettől függetlenül ne érezd magad rosszul, ha éppen nincs tízezres követőtáborod vagy éppen nem került fel a slágerlistára a zeneszámod. Vagy éppen nem vagy milliárdos.