„Persze Évi, a hülye repülési fóbiád, amiatt volt az egész!” – fakadt ki Zsuzsi bárszéken ülve Évire, miközben majdnem kilöttyintette a rozéfröccsöt a szőnyegre. Évi éppen a saját rozéfröccséből kortyolt az asztalnál ülve, amikor Zsuzsi újfent elővette ezt a régi lemezt. Zsuzsi hangsúlyából és Évi reakciójából ítélve úgy éreztem, hogy ez a téma nem először kerül elő kettejük viszonyában.

Zsuzsi amúgy profi pszichológus, ezért engem meglepett, amikor legjobb barátnőjének ilyen formában adta tudtára az elégedetlenségét. Mégis örültem, hogy ez a párbeszéd előttem zajlott, mert így volt lehetőségem felvázolni nekik az erőszakmentes kommunikáció sztoriját.

Az elnevezés Marshall B. Rosenberg fejéből pattant ki. Ez arra utal, hogy a civilizációban nagyon könnyen teret nyert magának az erőszak és az erőszakos kommunikáció. Az elmúlt évszázadokban ez olyannyira természetessé vált, hogy a kommunikációban is kulcsszereplővé vált. A partnerünkkel, családtagunkkal, de még az idegenekkel folytatott kommunikációban is nagyon gyakran az erőszak dominál, bár ez sokak számára nem is evidens, sőt teljesen természetes.

Milyen jólesik például a dugóban araszolva kikiabálni az ablakon az elénk bevágó autósnak, hogy a jó kurva anyádat, te köcsög. Vagy amikor nem megfelelően szolgálnak ki a Spirit Hotelben, akkor csak annyit odavetni a recepciósnak, hogy te idióta. A sorban elénk tolakodónak, hogy te büdös gyökér. A fiúkkal rendszeresen flörtölő barátnőnek, hogy az mekkora ribanc.

Mind-mind valamilyen értékítéletet, véleményt tartalmaz és egyben megkönnyebbülést, a frusztráció levezetését is eredményezi a használatuk. Miért tűnik mégis zsákutcának? Mert nem oldja meg az alapvető problémát. Nem jön létre kapcsolat, kötődés a felek között, így esély nincs arra, hogy egymást partnernek, egyenrangú félnek tekintsék. Marshall ezt nevezte el a sakál jellemzői alapján sakálkommunikációnak.

A hülye repülési fóbia mint gondolat a sakálnyelvet tükrözi. Tartalmaz egy értékítéletet, mivel Zsuzsi szerint Évi repülési fóbiája nem is volt akkora ügy. Ez az értékítélet vélhetően nem a probléma megoldását, hanem a kettejük közötti távolságot növelte. A történet háttere, hogy Évi több, mint öt évig élt Londonban, Zsuzsi pedig évente többször látogatta meg őt Magyarországról.

Mivel abban az időszakban Évi félt a repüléstől, ezért lényegében mindig Zsuzsi repült Londonba, Évi pedig nem repült haza. Zsuzsi problémája valójában nem is maga a repülési fóbia volt, hanem az, hogy emiatt ő frusztrált, dühös volt. Dühös azért, mert nem teljesült egy szükséglete: az, hogy ne mindig ő repüljön ki Londonba Évihez, hogy ők ketten találkozzanak.

Azt nem tudom, hogy milyen gyakran került elő ez a téma, illetve, hogy mekkora feszültséget okozott ez kettejük között. Azt viszont igen, hogy mindketten nagyon örültek, amikor külső szemlélőként megvilágítottam számukra a helyzetet. Merthogy Zsuzsi a sakálkommunikáció helyett választhatta volna a zsiráfkommunikációt is.

De mi is az a zsiráfkommunikáció? Marshall megközelítésében a zsiráf az asszertív kommunikáció képviselője. A zsiráfot azért választotta, mert az állatvilágban a zsiráfoknak van a legnagyobb szívük. Zsiráfnyelven megfogalmazva így hangzott volna például az a mondat, ami közelebb hozta volna kettejüket abban a korábbi időszakban:

„Évi, azt tapasztalom, hogy az utóbbi években a repülési fóbiád miatt nem ültél repülőre, ezért mindig én repültem ki hozzád, hogy találkozzunk. Én ezért dühös voltam, mert nem teljesült az az igényem, az a szükségletem, hogy néha itthon találkozzam veled. Szeretném, ha legközelebb úgy találkoznánk, hogy ne nekem kelljen órákat utazni Európában. Megtennéd kérlek, hogy a következő alkalommal hazabuszozol, hazavonatozol Budapestre vagy akár Párizsba?”

Mi a csodálatos ebben? Hogy az illető kizárólag magáról beszél, csak a saját érzelmeit, vágyait, szükségleteit helyezi a kommunikáció fókuszába. Nem fogalmaz meg értékítéletet, nem mond véleményt. Nem becsukja, hanem kinyitja az ajtókat és két fél között érdemi kommunikáció tud megindulni. Mert könnyen lehet, hogy Évi is szívesen kipróbálta volna a buszozást, de kényelmes volt neki, hogy mindig Zsuzsi repült hozzá.

És milyen szükségletek merülnek fel az életben? Bármi, ami a Maslow-piramisban vagy azon túl van. Megfelelő étel, ital. Egészségi, anyagi biztonság. Baráti, családi kapcsolatok. Figyelem, hogy valaki hallgasson végig és ne vágjon közbe. Eredményeim, munkám elismerése – akár szóban, írásban, akár pénzzel, bónusszal. Köszönet valamiért, amit erőn felül megtettem. Mások által tett ígéretek betartása.

Természetesen a sztori nem Zsuzsi és Évi pellengérre állításáról szól, hiszen magam is hosszú hónapokat kísérleteztem a zsiráfkommunikációval. És még ma is a sakálkommunikáció dominál nálam, amikor ösztönösen próbálok kommunikálni. De ha várok 1-2 másodpercet, végiggondolom, hogy mi is a kommunikációval a célom, akkor képes vagyok értelmesen összeállítani azt a gondolatmenetet, ami más megvilágításba helyezi a kérésem és nagyobb eséllyel teljesülnek az én kéréseim, vágyaim.

A sakálkommunikáció nagyon ritkán visz előre egy-egy probléma megoldásában, akár a munkahelyet, a párkapcsolatot vagy a családot vesszük alapul. Sőt gyakran csak mélyíti a szakadékot a partnerek között. Azaz a saját célod, vágyad elérése jóval több időt vesz igénybe, mint az alternatív zsiráfkommunikációval; így zár össze a moneytime koncepciójával. Nincs garancia arra, hogy ez azonnali eredményt hoz, mert ehhez olyan partnerek kellenek, akik valamennyire képesek kapcsolódni saját és mások érzelmeihez. De végül is csak időbe kerül megpróbálni.