„A gépjárművek iránti kereslet nem haladja meg az egymilliót a világon. Ha másért nem, akkor azért, mert nem lesz elég sofőr!” – mondta anno Gottlieb Daimler, a Daimler konszern alapítója. Daimler jóslata egyébként nem jött be, jelenleg másfél milliárd kocsi és teherautó van forgalomban a világon; a számuk pedig 70-80 millióval nő évente.
Jó, de akkor hol csúszott el Daimler, hogy nézhette be ezt ennyire? 130 év távlatából könnyű okosnak lenni, de azt gondolom, hogy valójában sehol. Az volt az elképzelése, hogy a sofőrök száma korlátozza majd a személy- és teherautók iránti keresletet; amelyről kiderült, hogy mégsem ez volt a legerősebb korlát. Daimler példája viszont fontos, mert az előrejelzés kapcsán fennmaradt az is, hogy milyen megfontolás vezette akkor, amikor az egymilliós számról morfondírozott.
Utólag mindig okosabbak vagyunk
Az emberi agy egy esemény, egy döntés kapcsán hajlamos megfeledkezni azokról a tényezőkről, amiket mérlegel. A végeredmény pedig teljesen más megvilágításba helyezi a korábbi feltételezéseket. Azaz utólag sokkal valószínűbbnek tűnik egy esemény, ami bekövetkezett, mint amilyennek előtte tűnt. A szakirodalom ezt hindsight bias-nek nevezi, ami a köznapi beszédben a „tudtam, hogy ez lesz” kifejezéssel párosul.
A hindsight bias jelenségéről először Lev Tolsztoj írt az 1869-ben megjelent Háború és béke című művében. Tudományos kísérletre csak 1975-ben került sor Baruch Fischhoff keze alatt. Fischhoff egyébként Daniel Kahneman tanítványa volt, akihez egyebek mellett a loss aversion jelenség leírása is kötődik.
Sima liba!
Könnyebb megérteni mindezt egy konkrét példám alapján: István egy multi hazai leányvállalatánál dolgozik, ahol a főnökével negyedévente tartanak teljesítményértékelést. Ezeken a beszélgetéseken mindig szó esik az adott negyedév feladatairól, az extra erőfeszítésekről és a céges értékek képviseletéről.
Istvánt régóta ismerem, de soha nem láttam még olyan feszültnek, mint idén januárban, a 2020-as teljesítményértékelése előtt. Két estét beszéltünk végig erről. Én meg voltam róla győződve, hogy a négyfokozatú skálán a legjobb értéket fogja kapni; mivel minden célját túlteljesítette. Minden adott volt ahhoz, hogy az „A” besorolást kapja meg. István persze nem így gondolta, biztos volt benne, hogy maximum „B” besorolást, azaz a második legjobbat fogja megkapni néhány mondvacsinált dolog miatt.
Végül megtörtént a teljesítmény-értékelő beszélgetés. 10 perccel később csörgött a telefonom, István volt az. Közölte az örömhírt, hogy „A”, majd beleordított a telefonba örömében. Aztán megkérdeztem tőle, hogy tekint arra a két estére, amit vele töltöttem az értékelés kapcsán. „Áh, ne viccelj; végig tudtam, hogy meglesz az A!” – válaszolta, én pedig csak bambultam ki magamból, hogy vajon ugyanazt a filmet néztük-e eddig?
Szelektív memória?
Részben igen, részben nem. És most nem arra gondolok, hogy István pesszimista vagy optimista ember; hanem arra, hogy egy korábban bizonytalan esemény utólag visszatekintve teljesen biztos kimenetelűnek tűnik. Holott István el sem tudta volna képzelni az „A” besorolást a beszélgetést megelőzően.
Ugyanez a helyzet, ha kinézel az ablakon és látod, hogy gyülekeznek a felhők. Azt várod, hogy rögvest esik; és amikor tényleg elkezd esni az eső, akkor már meg is dicséred magad, mert tudtad, hogy esni fog. Vagy ha az első randi után számot cseréltek és pár nap múlva hív a srác vagy a lány, akkor az első gondolatod az, hogy tudtad, hogy hívni fog. Pedig az legalább kétesélyes volt.
Sőt, amikor a krimi végére érsz és kiderül, hogy ki volt a gyilkos, az első gondolatod, hogy tudtad, hogy ő volt az. Persze a film közben volt még három másik tipped, amiről valamiért megfeledkezel. Mindezek csak kiragadott példák, de remélem beugrott egy vagy két hasonló helyzet, sztori a szöveg olvasása közben.
A leegyszerűsítés azért jelent problémát, mert az ok-okozat viszonya sérül, aminek az lesz az eredménye, hogy elbízod magad. Holott sok esetben csak a puszta véletlennek vagy a szerencsének köszönhető egy-egy esemény vagy egy adott kimenetel, valójában alig van érdemi kontrollod az események felett.
Írd le!
A hindsight bias elkerülését és a tudtam kifejezések alkalmazását jelentősen csökkenti, ha egy bizonytalan kimenetelű esemény kapcsán összeírod azt, hogy milyen feltételezéseid, gondolataid voltak azt megelőzően. Pont úgy, ahogy az öreg Daimler tette. Mert ha így teszel, akkor nem mosod össze a saját szereped a véletlenével és adsz magadnak esélyt a fejlődésre, a mérlegelésre és a felelősség vállalására. Akinek ez nem megy, annak marad az esőtánc.
akoskuti hozzászólásai