„Hajózási prostituált vagy” – vetette nekem oda Attila pökhendi módon, miután kiderült, hogy néhány óra alatt elkeltem mancsaftként (legénységként) a múlt hétvégi versenyre. A balatoni vitorlázók esetében gyakran megesik, hogy a versenyekre tervezett csapat egy-egy tagja lebetegszik vagy távol marad.

Azért, hogy a hajó a kellő létszámmal el tudjon indulni a versenyen, időről-időre beugranak emberek, akik tudnak vitorlázni és szívesen mennek versenyezni akár egy-két alkalommal is. Vagy ha éppen valaki szeretne vitorlázni, de nincs állandó csapata (mint jelenleg nekem), akkor különböző platformokon találhat magának csapatot.

A legénységre vonatkozó kereslet és a kínálat találkozása részben a mancsaftkereső csoportnak köszönhető. Tavaly nyáron, amikor elkezdtem vitorlázni, ebben a csoportban ismertem meg Attilát, aki akkor egy Balaton 25 (B25-re) keresett legénységet. Mivel akkor még nem voltak olyan barátaim, ismerőseim, akik mentek volna Kékszalagra; sőt, akik egyáltalán tudtak volna vitorlázni, nem maradt más választás, mint vadigenekkel összezárva, zéró tapasztalattal nekivágni a Kékszalagnak.

Ami akkor vakmerőségnek és néhány barátom szerint felelőtlenségnek, sőt egyenesen őrültségnek tűnt, az ma már teljesen természetes. Az idei szezonban már négy versenyen voltam négy különböző hajón és csapattal úgy, hogy közben néhány hét kimaradt a bordatörésem miatt. És igen, két nap múlva megint verseny: új csapattal, új hajóval, új tapasztalatokkal.

De van-e értelme flippergolyóként mozogni a csapatok, illetve a hajók között? Természetesen igen, de ehhez kell a nyitottságom, alkalmazkodóképességem, illetve az, hogy elismerjem a hibáim. Már a kezdetektől fogva azt vallottam a vitorlázás kapcsán is, hogy nem érdemes kummantani.

Hogy rosszul kötöttem be a spinnakert? Elnézést, legközelebb már nem hibázok. Nem tudtam feltekerni a code zerot? Bocs, elrontottam, a következőre már menni fog. Nem tisztáztam ki rendesen a gennakert? Sajnálom, mutasd meg kérlek egyszer és a következőre már hibátlanul megcsinálom.

Mégis mit nyerek ezzel? Tapasztalatot, rutint, tippeket, trükköket, amelyek nagy része hajótípustól függetlenül alkalmazható. Tavaly Attilával, Lacival, illetve Norbival voltam négy versenyen B25-ön. Mivel ez túrahajó és nem sporthajó, kicsi vagy gyenge szélben minden méterért meg kellett küzdeni. Lenyűgözött az, hogy milyen apróságokra figyeltek azért, hogy a lehető legjobb helyezésünk legyen a versenyen, ha nem volt szél.

Például nem mindegy, hogy hova és hogyan ül a legénység, hogyan mozog. Hogyan tartjuk és állítjuk a vitorlákat, hogy szelet fogjon; mit nézünk a vízen, hogyan keressük a szélfúvásokat, hogy lendületet vegyünk. És mindez csak töredéke annak a tapasztalatnak, amivel a rutinosak rendelkeznek.

Emellett nagyon vonzó az, hogy a hajók többségén mindenkinek lehet szava. Mert lehet, hogy a kapitány éppen nem látja az orrvitorlától a felénk közeledő hajót, vagy nem vette észre, hogy a bója 90 fokkal odébb van. Vagy nem látja, hogy az orrvitorlán a széljelzők nem jó irányban állnak.

Vagy, hogy a tervezett útvonalon éppen ki milyen vitorlával halad. Mindenkire szükség van, de mindenki pontosan tudja, hogy mi az a feladat, amit mindenképpen végre kell hajtani, de közben tudja támogatni a többi csapattagot, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a csapat.

És itt válik el egymástól, hogy nekem mint versenyzőnek mire van ráhatásom. Nemrég egy vezetői tréningen voltam és az egyik tréner, Roland mesélt a tojás-modellről. A modell lényege, hogy a tojás jelképezi a körülöttünk zajló eseményeket. Ezen belül a tojás fehérjéje szimbolizálja azt, amely eseményekre nincsen ráhatásunk. Nem tudjuk például befolyásolni az időjárást, a szél irányát és erősségét, az idő múlását, a TV-műsort vagy az euró/forint árfolyamot.

A tojássárgája jelképezi azt, amelyre befolyással vagyunk. Saját érzelmi állapotunk, gondolataink, a körülöttünk lévőkkel folytatott kommunikáció, családi-baráti-kollegiális viszonyok. Azaz itt van értelme teperni, van értelme küzdeni, mert meg lehet változtatni az eseményeket, a kapcsolatokat, azok kimenetelét.

Minden helyzetben, minden konfliktusban vagy éppen eseménynél érdemes felrajzolni a tojást. Hamar kiderül, hogy mi a valós mozgástér; mire lehet ráhatásunk egyáltalán, és mi az, ami ellen nem érdemes küzdeni. Hogy miért fontos ez? Mert időt és akár pénzt is meg lehet takarítani azzal, ha a felesleges köröket nem futjuk le. Illetve, ha a tényeket az illúzióktól elválasztjuk.

Például, ha egy hajón nem fogadják meg a tanácsaim csak azért, mert mindössze egy éve vitorlázom, nem veszik figyelembe a javaslataim, akkor legyen bármennyire is vonzó az a hajó, végső soron érdemes elengedni. A csapat többi tagját nem tudom megváltoztatni, mert ők az én szempontomból a tojásfehérjét jelentik.

A tojássárgája viszont az, hogy erre felhívom a figyelmüket, szóvá teszem. Ha továbbra sem alakul ki az együttműködés, akkor a végső megoldás, hogy külön utakon folytatjuk. Mert anélkül nem lesz meg az az összhang a csapatban, ami a jó teljesítményhez és a győzelmekhez szükséges. Végtére is a legfontosabb, hogy játékban maradjunk.