A tervezettnél hosszabb szünetet tartottam a blogban. Mondanám, hogy ötletet gyűjtöttem, kerestem a témákat, de nem. Egyszerűen csak éltem: utaztam, szórakoztam, sok új emberrel beszélgettem, fejlődtem. Néhányuk ismerte a blogot és még pozitív visszajelzést is adott. Meg negatívat, hogy miért is nem folytatom. Korábban már összefoglaltam, hogy mikor érdemes írni szerintem. Most megint ezt érzem.

A nyári szezonban sok vitorlázás mellett néhány koncerten, fesztiválon is részt vettem. Néhány barátom rendkívül büszke volt magára, hogy a Szigetre, a Balaton Soundra vagy egyéb rendezvényekre egy ismerős, egy ügyfél, egy partner vagy barát intézett neki belépőt. Néha baleknak is éreztem magam emiatt, hiszen én mindegyikre vettem a belépőt. Igaz, nem is nagyon törtem magam azon, hogy körbetelefonáljak, -írjak, hogy ki tudna esetleg ingyen bevinni.

Az egyik nyári fesztiválra Zsolttal együtt mentem. Zsoltnak az egyik üzleti partnere, Béci intézett ingyenjegyet – tekintettel arra, hogy Zsolt jelentős összeget hagy náluk évente. A meglepetés akkor ért, amikor a közös brigádunkkal a fesztiválon mozogtunk két koncert között és az egyik bódénál elkanyarodva Béci jött velünk szemben.

Zsolt láthatóan nem akart Bécivel sokáig diskurálni, amit azért Béci is érzékelt. „Ugyan már, ne siess, úgyis én intéztem neked a jegyet! Na, gyere, igyunk valami okosat végre” – mondta Béci Zsoltnak és abban a pillanatban egy világ omlott össze Zsoltban. Az egy körből több kör lett, Zsolt és a társaság kisebbik része órákra eltűnt és ki is maradtak az este nagy részéből.

Őszintén volt bennem egy kis káröröm, de aztán megmentettük Zsoltot, amikor Bécinek már nagyon galuskás lett a beszéde (értsd: rettenetesen részeg volt). Nekem viszont abban a pillanatban lett evidens, hogy hiába az ingyenjegy, Zsolt bizony legalább az idejével fizetett érte Bécinek. Én pedig pénzzel fizettem, de cserébe nem voltam senki lekötelezettje, nem kellett senkinek tenni a szépet vagy műsorozni.

Maga a sztori nem túl erős így leírva. Viszont azóta is vissza-visszaköszön a mindennapjaimban. Ingyenjegy, ingyen kaja, ingyen pia – nagyon jól hangzik, de ha messziről nézem, akkor egyáltalán nem ilyen egyszerű a történet. Mert ha valakit meghívtál egy drinkre vagy vacsorázni akkor illik vissza is hívni őt egy következő alkalommal. Illetve azzal vagy azokkal a személyekkel is tartasz fenn kapcsolatot, találkozol velük akkor is, amikor éppen nem tesznek neked szívességet. Azaz ha nem is pénzzel, de az időddel mindenképpen fizetsz a társaságukért, a baráti vagy éppen üzleti kapcsolatért. Rosszabb esetben még pénzzel is. Csak éppen ezeket rövid távon hajlamosak vagyunk elfelejteni